Menedzsment Campus

Galéria

Ujvári János diplomadíj-pályázati felhívás

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának fokozására egyedi hallgatói díjat létesít.

A pályázat abban segíti a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megvizsgálják szellemitulajdon-védelmi szempontból. A hallgatók a pályázatírás közben megismerik a szellemitulajdon-védelem alapjait, betekintést kapnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe, és olyan tudásra tesznek szert, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosíthatnak. A pályázat írásához az SZTNH térítésmentes képzést és szakmai támogatást biztosít.

A végzős hallgató a választott diplomamunka-, illetve szakdolgozati témájának meghatározott szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel minimum 10 oldal terjedelemben. A dolgozatnak tükröznie kell, hogy a hallgató alapfokon átlátja és értelmezi a szellemitulajdon-védelem rendszerét, és ebben el tudja helyezni saját témájának, megoldásának vizsgálatát újdonság, oltalmazhatóság, illetve hasznosíthatóság szempontjából.

A pályázat versenyeztetésen alapul. A hallgatók az alábbi négy kategória egyikében pályázhatnak:

  1. szabadalom/használatiminta-oltalom,
  2. védjegyoltalom,
  3. formatervezésiminta-oltalom,
  4. szerzői jog.

A pályázaton a 2012/13. tanévben felsőfokú alap- és mesterképzésben tanulmányokat folytató, végzős hallgatók vehetnek részt.


A pályázati jelentkezés határideje:                             2013. március 5.

A diplomadíj-pályázat leadási határideje:                 2013. június 29.

A négy meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra:

Első díj kategóriánként:                                         150 000 Ft

Második díj kategóriánként:                                 125 000 Ft

Harmadik díj kategóriánként:                               100 000 Ft

Részletes pályázati felhívás: 

http://www.sztnh.gov.hu/hivatalrol/IP_oktatas/ujvari_diplomadij_felhivas_2013_marc_5.pdf