Menedzsment Campus

Galéria

III. Nyugat-Dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásár

Harmadik alkalommal rendezte meg az Universitas-Győr Nonprofit Kft., a Széchenyi István Egyetem Tudásmenedzsment Központja és a Pannon-Novum Nonprofit Kft. a Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítást és Találmányi Vásárt 2012. április 13-án.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék területén székhellyel rendelkező kutatást-fejlesztést folytató vállalkozások, innovátorok, egyéni feltalálók, kutatók, oktatók, diákok mutatták be találmányaikat, ötleteiket. A 24 kiállító közt szerepelt "Az év feltalálója 2011" díjat kapott Ental Kft., amelynek standján bárki kipróbálhatta ügyességét az intelligens kézilabda kapura dobásban.

A kiállítás keretében „Válság és Kreativitás” címmel szakmai workshopot is szerveztek, ahol a kiállítás közönsége megismerkedhetett azokkal a megoldásokkal, melyekkel a magánszféra és a felsőoktatás megpróbál felülkerekedni a válságon. Az előadáson a Tudásmenedzsment Központ munkatársai bemutatták az SZE Egyetemi Inkubátort, valamint az új szellemi eszközmenedzsment alapját képező Riglersystem rendszert.

A kiállítás közönség díját a V4ROLL Kft. által bemutatott speciális felfüggesztéssel rendelkező gördeszka és görkorcsolya, míg a szakmai zsűri elismerését az ugyancsak Széchenyis hallgatók közreműködésével készített eszköz, illetve módszer kapta, amely a funkcióját vesztett alumínium dobozokból kínál kreatív újrafelhasználási lehetőséget.

Tovább

Győriek az év feltalálói - Labdajátékokban használható okoskapu-rendszert fejlesztettek ki

(Kisalföld, Győr-Moson-Sopron megyei napilap, 2012. március 1.)

Hancz Gábor

A győri Széchenyi István Egyetem oktatóiból és egykori diákjaiból álló csapat nyerte el „Az év feltalálója 2011” vándordíjat. Az elismerést olyan számítógépes rendszer elkészítésével érdemelték ki, amely megmondja egy kapun áthaladó labda pontos helyét, irányát és sebességét. 

A Magyar Feltalálók Egyesülete „Az év feltalálója” díját az nyerheti el, aki a külföldön rendezett találmányi bemutatókon a legsikeresebb magyar résztevő. A múlt héten Budapesten megtartott díjátadón kiderült, hogy tavaly a győri Széchenyi-egyetem fejlesztő csapata volt a legeredményesebb.

Tovább

Növekedett az Európai Szabadalmi Hivatalnál 2011-ben bejelentett szabadalmak száma

Az Európai Szabadalmi Hivatalnál (EPO) 2011-ben rekordmennyiségű, több mint 244 ezer szabadalmi kérelmet nyújtottak be, amely 3,7 százalékos növekedést jelent 2010-hez képest.

A beadványok 38 százaléka érkezett az Európai Szabadalmi Egyezmény tagországaiból, 24 százaléka az USÁ-ból, 19 százaléka Japánból. Európából Németország adta be a legtöbb kérelmet, Franciaország a második helyen áll.

A magyar bejelentők 168 kérelmet nyújtottak be, 12 százalékkal kevesebbet az előző évhez képest.

Az EPO gyorsjelentése elérhető elektronikusan, angol nyelven.

Tovább

Átadták a 2011. évi Innovációs Nagydíjat

A 2011. évi INNOVÁCIÓS NAGYDÍJBAN az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. részesült a vérrögképződés megelőzésére kifejlesztett Egitromb® 75 mg filmtablettáért.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2011. évi innovációs különdíját a Femtonics Kft. nyerte el 2D és 3D Két-foton mikroszkópfejlesztéséért.

A Magyar Innovációs Szövetség 1991. évi III. közgyűlése határozott az INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ megalapításáról. Az évente egyszer kiadott Nagydíjat az a Magyarországon bejegyzett társaság kapja, amely a díjátadást megelőző évben nagy jelentőségű innovációt valósított meg, és ennek révén kiemelkedő hasznot ért el.

A további díjazottakról az alábbi oldalon olvashat.

Tovább