Menedzsment Campus

Galéria

Átadták a Millenniumi Díjakat a szellemi tulajdon világnapján

A 2012. évi Millenniumi Díjakat idén is a szellemi tulajdon világnapján, április 26-án adták át a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által rendezett budapesti ünnepségen, a MOM Kulturális Központ kupolatermében.

Az eseményt dr. Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke és dr. Kiss László, fizikus-csillagász, az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének tudományos igazgatóhelyettese köszöntötte.

A Millenniumi Díj kitüntetettjei 2012-ben: a

A hivatal 2000-ben, a magyar millennium évében a szellemi tulajdon védelmében is példaadó intézmények elismerésére alapította a Millenniumi Díjat: a díj évenkénti odaítélésével tisztelgését kívánja kifejezni a magyar művészeti és technológiai kultúra örökségének ápolásában, közvetítésében és védelmében jeleskedő intézmények előtt. A díj átadására eddig tizenegy alkalommal került sor, kiemelkedő hazai szellemi műhelyeink iparjogvédelmi, szerzői jogi érzékenységű tevékenységének elismeréseként.